- Ez Szíria... - mondta sírva fakadva egy muszlim édesanya amikor meglátta 6 éves kisfia játékokból felépített világát. A csendes, visszahúzódó és igen okos kisfiú világában háború dúlt, minden egyes házat katonák védtek. Persze mint pszichológust azonnal az foglalkoztatott, hogy mi zajlik belül, kivel küzd ennyit, mitől fél stb. De a gyermeket, mindig az édesanyja ismeri a legjobban. Ekkor osztotta meg azt az édesanya, hogy nagyon aggódnak az ottaniakért, ezért gyakori téma családjukban a háború, nézik a híreket, fényképeket a lerombolt városokról.
8 év alatti gyermekek számára még nem olyan egyértelmű, hogy hol húzódik a határ a valóság és a képzelet között. Ha egy filmbéli agresszió ijesztően hat a gyermekre, akkor hogyan lehet vele beszélgetni a valós eseményekről? Minél realisztikusabb ábrázolással találkozik a gyermek, annál károsabb lehet számára. Ezért a szakmai közösség azt javasolja, hogy 11 év alatt ne nézzen a gyermek híradót.
Egy másik, 9 éves kisfiú hipochondriás tünetekkel érkezett. Félt mindentől, félt, hogy beteg lesz és félt, hogy elveszti az otthonát, hogy menekülnie kell. Hiszen ő látta a menekülteket! Mi lesz a szüleivel? Mi lesz velük?
Mindkét szülő úgy látta jónak, ha gyermekeik pontosan tisztában vannak a világban zajló eseményekkel. Azt viszont érdemes szem előtt tartani, hogy nem mindegy, hogy mit, mikor osztunk meg gyermekinkkel. (A híradó figyelemmel követését én felnőtteknek is csak mértékkel ajánlom.)
1. Kérdezzük meg a gyermekünket: mit tud? A gyermekeink híreket hallanak társaiktól, az utcán és persze tőlünk is. Vannak akik a gyermek feje fölött veséznek ki fontos témákat, azzal a hiedelemmel, hogy "úgyis csak játszik, nem figyel ránk". Ezért fontos kideríteni, hogy milyen elképzelései vannak.
Olykor nem is az információ a probléma, hanem az, hogy az információ morzsákat rosszul, a fantáziája rakja össze. Pl.: „Az emberek menekülnek otthonról, akkor minket is bárki, bármikor elüldözhet.”
Mivel az ő világuk nagyjából az óvoda, otthon, nagyi szentháromságát öleli fel, akár úgy is láthatják a világot, hogy a terror a szomszédban történt. Nem, nem Franciaországban, hanem valahol Piroska néni házán túl, amerre még nem járt. Fantáziája miatt, így már sokkal ijesztőbb a történet
2. Az ő nyelvükön beszéljünk
Ha sokat tud a gyermek, akkor a nyelvezetének és életkorának megfelelően beszéljünk velük. Pl. 4 éves gyerekek a világot két részre hasítják: vannak a jók és a rosszak. Elmondhatjuk nekik (ha szükséges, mert már hallott valamit):
Volt néhány rossz ember, aki bántott más embereket, mert nagyon dühösek, csalódottak voltak – és ezen a ponton taníthatunk is – pedig sohasem jó, ha magunkat vagy másokat bántunk csak azért, mert dühösek vagyunk…
Ekkor akár példákat is hozhatunk, párhuzamba hozhatjuk apró életével. Biztosan volt már dühös azért, mert elvették a játékát és vannak olyan gyerekek, akik összevesztek a játékokon.
Politikáról és vallásról teljesen felesleges beszélgetni kamaszkor előtt. Piaget szerint 11 éves kortól jellemző a logikus gondolkodás, a különböző változók közötti összefüggések megértése. Ekkortól képesek a gyerekek hipotézisek felállítására, módszeres ellenőrzésére illetve ideológiai problémák is ekkor kezdik őket foglalkoztatni.
3. „A szüleim az én váram és védőbástyáim.”
Fontos, hogy érzékeltessük velük, hogy bármi történjen, mi a szülei, biztonságot nyújtunk. Sokkal több jó ember van a világon, mint rossz, de mindig voltak és lesznek tragédiák, de mi együtt azon vagyunk, hogy segítsünk egymásnak.
4. Mindig kérdezzünk rá, hogy hogyan érzik magukat.
Fogadjuk el félelmüket, őszintén jelezzük vissza a miénket, de azt mindenképpen nyugodt hangon. Ha a gyermek azt tapasztalja, hogy szülei halálra vannak rémülve, ő is meg fog ijedni. Sokszor nekünk magunknak kell előbb ezeket a kérdéseket megválaszolnunk, hogy segítsünk gyermekünknek. Ha mi magunk nem birkózunk meg a stresszel, akkor hogyan taníthatnánk nekik stressz kezelést?
5. Kérdezzük meg, hogy van-e még valami amit tudni szeretnének.
Megnyugtatóan hat, ha megtapasztalják, hogy bármilyen kérdéssel tudnak a szüleikhez fordulni. Természetesen, ha nem tudjuk a választ, akkor inkább ismerjük el, hogy nem tudjuk.
Ha felmerülnek ilyen nehéz témák, teremtsünk a beszélgetésre mindig helyet és időt, de ne csak erről beszélgessünk. Azt szeretnénk elérni, hogy gyermekinkből kompetens felnőttek legyenek, akik nyitottak, magabiztosak, ezért beszélgessünk mindig, mindenféle témáról, függetlenül attól, hogy jó vagy rossz esemény történt. Hiszen ilyen az élet, olykor történnek rossz dolgok, de mindig történik valami olyan is, aminek örülhetünk.
Felhasznált irodalom:
https://www.psychologytoday.com/blog/protecting-the-children/201607/how-talk-kids-about-mass-shootings-and-attacks
http://www.parents.com/parenting/better-parenting/advice/how-to-talk-to-kids-about-terrorism/
